mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Idén a lányok is megkérhetik a fiúk kezét

Egy ír hagyomány szerint minden szökőév február 29-én a nők a kezükbe vehetik az irányítást, és feltehetik a nagy kérdést szívük választottjának: "El tudnál fogadni feleségedül jóban-rosszban?" Vagy egyszerűen csak: "Összeházasodunk?"

lanykeres_szovege.jpg

Az ír szokás Skóciában is gyorsan elterjedt, olyannyira hogy 1288-ban törvénybe foglalták, előírva, hogy amelyik férfi visszautasítja az ajánlatot, köteles büntetést fizetni. Talán mondanom sem kell, hogy később leginkább az Egyesült Államokban vált népszerűvé a férjkérés, a női egyenjogúságért kiálló törekvések szellemében. Úgy gondolták, ha egy nő vezetői pozícióért versenyezhet, akkor miért ne dönthetne arról is, hogy ő bizony nem vár tovább, megkéri a barátja kezét. Ma pedig már Skandináviában, Ausztráliában, Új-Zélandon is egyre több rendezvényszervező iroda hirdeti magát azzal, hogy segít a hölgyeknek a férjkérést igazi romantikus, mindkét fél számára emlékezetes eseménnyé varázsolni. Nem ritka, hogy ilyen alkalmakra hoszteszek bérelhetők, akik sporteseményekre – például focimeccsekre – mennek ki vicces ruhákban. Az ilyen szervezők arra is adnak ötletet, hogy gyűrű helyett mivel lepheti meg a hölgy a férfit. Talán nem meglepő, hogy az óra és a nyakkendő a leginkább elterjedt alternatív ajándék.

Nagyon sok híresség, például Pink vagy Britney Spears választotta már ezt a formát az egyenjogúság nevében, mégis a legtöbb ember furcsának találja, hiszen szembe megy a hagyományos nemi szerepekkel. Éppen ezért, ahogy sok más emancipációt hirdető törekvés, ez sem kap mindig elismerő fogadtatást a közvéleménytől. A várakozásokkal ellentétben nem mindig számíthat a nő annyi gratulációra, mint egy férfi a lánykérés esetében, de természetesen jól is elsülhet a megtervezett romantikus esemény. Szakértők mindenesetre azt mondják, jobb elkerülni a spontán és nyilvános “legénykérést”, mivel sokaknak szokatlan és talán kényelmetlen is egy olyan szituációba csöppenni, ahol egy hölgy, gyűrűvel a kezében, kérdő tekintettel térdel egy férfi előtt. És míg egy lovag nyilvános lánykéréskor támogatásra, bátorításra és boldog tapsviharra számíthat a jelenlevőktől, addig egy hölgynek, fordított esetben, a kíváncsiskodó, megdöbbent, esetleg rosszalló arckifejezésekre, beszólásokra is fel kell készülnie. Kétségtelen, egy férfinak könnyebb dolga van, amikor rózsaszín hangulatot teremtve, olykor hatásvadász módon, mély érzelmeket megmozgatva, örömkönnyeket előcsalva a lány szeméből felteszi a nagy kérdést. Innen szinte borítékolható, hogy a nő meghatódottan a férfi nyakába ugrik, és sírva-nevetve rebegi el az igent.

esku18.jpg

Nyilván ahány kapcsolat, annyiféle megoldás létezik, hogyan alakítják ki közös életüket a párok, ám kétségtelen, hogy ma (még) a legtöbb férfi maga szereti megszervezni, kitalálni és kivitelezni élete és élete nőjének nagy pillanatát. Igazából sok férfi csak így tudja kimutatni, hogy komoly érzelmeket táplál szíve választottja iránt, hiszen az érzelmeikről nehezen beszélnek, és ebben az esetben is a tett, az elköteleződés gesztusa a lényeg, nem a lelkizés, önmaguknak szavakkal történő lemeztelenítése.

Valószínűleg sok lány ezért sem hisz abban, hogy a férjkérésbe választottjuk boldogan belemenne, még ha esetleg a bátorság, a kezdeményező készség részükről meg is lenne egy ilyen lépés megtételéhez. Mások pedig azért nem vállalják ezt be, mert úgy gondolják, hogy csak egy ronda, férfias és kétségbeesett nő tesz ilyet.

sanyi.jpg

Az is igaz viszont, hogy egyre kevesebben kötnek már házasságot, egyre kevesebb a férjjelölt, és ha van is, egyáltalán nem biztos, hogy előhozza a férfi ezt a témát, miközben a házasság sok nő számára valóban kivételes alkalom. Legtöbbjük kislány kora óta álmodozik róla; magazinok, filmek, kiállítások emelik a szerelem koronájává a Nagy Napot. Nem ördögtől való gondolat tehát, hogy ha ez ilyen fontos, akkor a nő is feltehesse a döntő kérdést - a 21. század már ennél kevésbé furcsább dolgokat is túlélt, vagy túl fog élni, csupa olyan eseményt, amiről nem gondoltuk volna a 20. században, hogy be fog következni (Brexit, Megxit, és ki tudja, mi jön még). Bizony, a nők is egyre jobban megtanultak küzdeni és kiállni azokért a célokért, amiket fontosnak tartanak, így törnek át mércéket, korlátokat, falakat és plafonokat. Nehéz azzal vigasztalni egy nőt, aki esetleg már szeretne megállapodni, hogy "talán hagyni kéne, hogy a férfi fejezze ki ebbéli szándékát, kezdeményezzen, érezze pasinak magát", amikor már a türelmetlenségtől vagy a bizonytalanságtól a falat kaparja, mert a házasság intézményében tudja csak átélni a biztonságot. És mi tagadás, sok férfi elkényelmesedett ebből a szempontból (is). Egyre többen elvárják, persze "szigorúan csak az egyenjogúság nevében", hogy a lányok is törjék magukat olyan területeken, ahol eddig a férfiaknak kellett megmérettetni magukat, és ne csak a partvonal mellől adják a jótanácsokat, valamint ne érzelmi manipulációval, női rafinériával érjék el azt, amit szeretnének. A radikálisabb férfiak még túlzásokba is esnek.

cipeles2.jpg

Vajon a jövőben elterjedhet ez a divat, akár a Valentin nap? "Én nem kérném meg a pasim kezét, mert onnantól mindig azt érezném, ezt az egészet csak én akartam" - vallja jelenleg sok nő. Arról nem is beszélve, hogy az Instán meg a Facebookon sem lehet úgy dicsekedni vele, mint amikor a bevett módon lép szintet a kapcsolat. Arra is figyelni kell, hogy egy-egy ilyen poszttal, még a férfi is kínos helyzetbe kerülhet, nevetség tárgyává válhat. Ahogy Beth Montemurro szociológia professzor fogalmazta meg: "Pont a közösségi tereken való online megjelenés tart vissza sokakat a nemi szerepek felcseréléstől, és nem lépik meg, amit szeretnének, mert félnek a visszajelzésektől, esetleges negatív kommentektől".

Mint ahogy sok minden más esetében, a "férjkérés" témájában is megoszlanak a vélemények, sokféle állásponttal találkozhatunk, és itt is a saját élmények, tapasztalatok, illetve az előttünk álló minták adják leginkább a muníciót az érveinkhez. Az hogy menő, vagány dolognak tartjuk, vagy inkább a női önbecsülés feladásának, azt döntően kulturális tapasztalataink valamint neveltetésünk határozza meg. A társadalom többsége ma (még) úgy véli, a férfi dolga az udvarlás és a lánykérés is. Az erős férfi imázsát azonban egyre több helyen kikezdik, és ez bizonytalanságot eredményez a nemek szerepe kapcsán - a gyenge és a gyengéd közötti különbséget csak kevesen érzékelik. Szóval, ki dönti el, hogy kinek kell megkérni a másik kezét? Valóban én magam döntök, vagy inkább a társadalmi konvenciók határozzák meg lépéseimet? Vajon mennyiben érvényesül a szabad akarat hétköznapi választásainkban?

esku15.jpg

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.