mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Ha megváltozunk

Ha van egy fényképed kiskorodból, vedd elő, és nézd meg! Mit látsz? Tényleg te vagy a képen? Valószínűleg most már egészen másként festesz. Emlékszel rá, milyen volt kicsinek lenni? A legtöbben nem emlékszünk rá. Ahogy múlik az idő, megváltozunk. Növekszünk, fejlődünk, érünk, hanyatlunk, felejtünk. A legtöbben megfonnyadunk, a hajunk megőszül vagy kihullik, ahogy öregszünk, másként gondolkodunk, változnak a barátaink, a ruházkodásunk, a prioritásaink is. Ezek után mégis hogyan állíthatnánk, hogy ugyanazok vagyunk, mint születésünkkor? John Locke-ot (1632-1704) épp a személyiség állandósága foglalkoztatta.

gyermek_viktoria.jpeg

Locke úgy gondolta, hogy az újszülött gyermek elméje olyan, mint egy tiszta írólap: újszülöttként semmit sem tudunk, minden tudásunk az életben megtapasztalt dolgokból fakad. Ahogy Locke kisgyermekből filozófussá cseperedett, különböző vélekedéseket sajátított el, és így vált azzá az emberré, akit ma John Locke-ként ismerünk. Joggal merül fel a kérdés: középkorúként, ugyanazok a személyek volnánk, mint gyermekként vagy fiatal felnőttként?

Locke szerint ugyanez a dilemma akár egy zoknival kapcsolatban is felvetődhet. Ha van egy lyukas zoknink, amelyet megstoppolunk, és amely ezt követően még egyszer kilyukad, előbb-utóbb eljuthatunk odáig, hogy a zokni egész felületét a javítások teszik ki, az eredeti anyagból pedig semmi sem marad. Ugyanaz a zokni lenne ez, mint az, amivel megkezdődött a folyamat? Bizonyos értelemben igen: nyomon követhető a részek története az eredetitől a tisztán foltokból álló darabig. Más értelemben azonban mégsem ugyanarról a zokniról van szó, mivel a zokni eredeti anyaga a folyamat végére már teljesen eltűnik. Zokni helyett gondolhatunk egy tölgyfára is: egy makkból nő ki, minden évben elveszti a leveleit, növekszik, egyes ágai letörnek, mindennek ellenére ugyanaz a tölgy marad. Vagy mégsem? Kevesen állítanák biztosan, hogy ugyanaz lenne a makk, mint a fiatal fa vagy a hatalmas, idős tölgy. 

Valójában arról van szó, hogy az ember lehet ugyanaz az ember, mint amely a múltban volt, de a személyét tekintve, már más a helyzet. Locke szerint amennyiben meg tudjuk őrizni az emlékeinket, és nem felejtjük el, mit gondoltunk és éreztünk, akkor az idő múlásával is ugyanazok a személyek maradunk, mint voltunk. De amire nem emlékszünk, az onnantól kezdve már nem is tartozik a magunk személy-létéhez.

Locke számára az identitás kérdése szorosan kötődött az erkölcsi felelősséghez is. Úgy gondolta, hogy csak azokért a bűnökért büntethetnek bennünket, amelyekre emlékszünk. Ha valaki nem emlékszik rá, hogy valamilyen gaztettet követett volna el, akkor már nem is tekinthető ugyanannak a személynek, aki az esemény elkövetésekor rossz útra tévedt. A hétköznapi életben az emberek természetesen hazudhatnak arról, hogy mire emlékeznek, és mire nem: ha valaki azt állítja, hogy nem emlékszik rá, hogy mit tett, a bírák sem szívesen küldik haza annyival, hogy ezzel a továbbiakban nincs is mit tenni. Márpedig Locke számára az a fontos, hogy ugyanarról a személyről legyen szó, nem pedig az, hogy ugyanarról a testről. Ennek ellenére fontos erkölcsi kérdés, hogy megváltozhatunk-e annyira, kitörlődhetnek-e az emlékeink oly módon, hogy új személyiségünk már nem hozható kapcsolatba korábban elkövetett tetteinkkel. De ez már a beszámíthatóság illetve az elévülés jogi kérdéséhez vezetne el minket, azt hiszem.

Locke szerint tehát valószínűleg nem ugyanazok a személyek vagyunk, mint az, akiről a gyermekkori képeink készültek. Ugyanazok az egyének vagyunk, de - hacsak nem emlékszünk arra, hogy milyen is volt gyereknek lenni - nem lehetünk ugyanazok a személyek. A személyes identitásunk csak addig terjed, amíg az emlékeink. Szerintem helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a személyes identitásunk egymást elfedő emlékeken nyugszik, nem pedig minden tökéletes visszaidézésén, ahogy Locke gondolta. Néha olyan emlékek is felidéződnek bennünk, a gyermekkorunkból például, amelyekről már azt hittük, rég elfeldtük. Máskor meg hajdan fontosnak tartott személyek vagy dolgok nem jutnak az eszünkbe, esetleg törlődnek szépen lassan az évek előre haladtával.

Az, hogy miből mivé válunk, rengeteg mindentől függ. Mást mondunk, mint korábban, máshogy öltözködünk, más lesz a karakterünk. A megismert személyekhez és az átélt eseményekhez kötődő érzéseinket azonban - legyen az szomorú vagy szívmelengető -, ha nem is tudatos emlékek formájában, úgy vélem, mindig magunkban hordjuk. És olykor a legelfojtottabb, a lelkünk mélyén legeltemetettebbnek gondolt érzések tudnak a legnagyobb intenzitással felszínre törni.

viktoria.jpg

 

 

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.