mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Semmi sem elég

Oligarchák, klientúrák, offshore cégek - szavak, amelyeket kénytelenek voltunk megtanulni az utóbbi időben, és csak kapkodjuk a fejünket, úgy repkednek a tíz - és százmilliárdok. De vajon van az a pénz, ami már elégnek számít azoknak, akik a gyors meggazdagodásra tették fel az életüket? És vajon a hétköznapi emberek fontossági sorrendjében, hol helyezkednek el az anyagi célok? Ha néha van időnk megállni és elgondolkodni, észrevehetjük: mi magunk is sokkal több időt töltünk a pénz hajszolásával, karrierünk építésével, mint sikerünk gyümölcsének élvezésével. Még ha sikerrel járunk is, az öröm rövid.

penzmania_uj2.jpg

Diploma, állás, házasság, lakás, gyerek, kocsi, még több fizetést jelentő pozíció, még több gyerek, nagyobb autó, családi ház, stb. Ha folyamatosan csak elérendő mérföldkövek sorozataként tekintünk az életre, akkor a "majdnem folytonos kudarc" állapotában létezünk, hiszen mindig van jobb, több, hatalmasabb. A dolog természeténél fogva szinte sohasem leszünk azon a helyen, amit a teljesítmény vagy a siker megtestesítőjeként meghatároztunk magunknak. És ha esetleg mégis eljutunk oda, azt vesszük észre, hogy elveszítettük azt, ami értelmet adott az életünknek, tehát új célt fogalmazunk meg, és ismét nekivágunk.

De mi lenne, ha célok helyett az életünket rendszerek szerint élnénk? Elképzelhető, hogy valami, amit rendszeresen és örömmel csinálunk, az hosszú távon a boldogság esélyét növeli? A kevesebb, ebben az esetben is több. A célokkal szemben a rendszerek a kisebb mértékű örömadagok egyenletes utánpótlását biztosítják. Egy karikaturista esetében ez lehet napi egy képregény megrajzolása; egy író számára mondjuk napi 500 szó. Egy cégvezető is eredményesebb és hatékonyabb munkát kap alkalmazottaitól, ha azoknak nem a mennyiségre kell fókuszálniuk, hanem arra, hogy értelmet és élvezetet találjanak munkájukban. Nincs annál rosszabb, mint amikor az ember időpocsékolásnak érzi a feladatok elvégzését. De akinek nincs arra lehetősége, hogy megválogassa, mit dolgozik, az is tehet azért, hogy valami jó dolog várja otthon: bármi, amiben - ha csak rövid időre is - örömét leli. Egy napi szinten elégedettséget jelentő élet, talán elsőre unalmasnak hangzik, különösen egy olyan világban, ahol mindenkinek szinte kötelessége ambíciókat dédelgetni és a legkülönfélébb kihívásoknak megfelelni, ám rá kell jönnünk, gyakran többet ér, mint szüntelenül grandiózus távlati célokat kergetni. 

"Na, akkor munka után haza megyek, és jót facebookozok!" - gondolhatják most sokan. Ám az előbb említett rendszerek szöges ellentétben állnak az olyan célokkal, mint pl. ezer követő elérése a Facebookon vagy az Instán, vagy még több like megszerzése, hiszen ezek sokak számára nem a siker, hanem a kudarc jelzőtábláiként szolgálnak. Ha ugyanis elérjük az ilyen célokat, azonnal új sejlik fel helyettük - most már a 2000 instagramos követő is vállalhatónak tűnik. Csak éppen sosem leszünk boldogok és elégedettek.

like2.jpg

Korunk legmeghatározóbb célja talán egy adott pénzösszeg összegyűjtése. Ez a célösszeg kicsiként indul, de idővel egyre nagyobbra hízik. 2014-ben egy Sam Polk nevű egykori Wall Street-i kereskedő "For the Love of Money" (A pénz szerelméért) címmel cikket írt a The New York Times véleményrovatába. Ebben elmesélte, hogy az ő célja először szerény volt, de később újra és újra megemelkedett. "Az első, 40 ezer dolláros bónuszom miatt érzett izgatott örömtől eljutottam odáig, hogy csalódott voltam, amikor a befektető cégnél töltött második évem végén csak 1,5 milliót kaptam."  Polk főnökei közül többen is milliárdosok voltak, így ő is egymilliárd dollárt akart szerezni. "A kereskedőasztalnál mindenki együtt ült, a gyakornokoktól az igazgatókig - folytatja Polk. - Ha pedig a melletted ülő fickó 10 milliót keres, akkor a te 1 vagy 2 milliód már mindjárt nem is hangzik olyan jól. "  

Polk a cikkében a társadalmi összehasonlítás elvéről beszél. Folyamatosan összehasonlítjuk azt, ami nekünk van, azzal, mi van másoknak, és az ebből levont következtetések attól függenek, kik ezek az emberek. A 40 ezer dolláros bónusz fantasztikusan hangzik, ha belegondolunk, hogy sok barátunk ennyit keres egy évben; ám ha a barátaink nagymenő részvénykereskedők, akik egy hét alatt keresnek 40 ezer dollárt (ez kb.11 és fél millió forint), akkor csalódottak leszünk. Az ember természeténél fogva vágyódó lelki alkat; inkább előre tekintünk, mint hátra, vagyis bárhol foglaljunk is helyet a sorban, valószínűleg azokra figyelünk majd, akiknek több van, mint nekünk. Ez a tapasztalat pedig ebben a viszonylatban hiány- és veszteségérzést vált ki. Polk ezért nem volt soha boldog; bármennyit keresett is, mindig volt valaki, aki többet keresett nála. Bármilyen nevetségesen hangzik, még a milliárdosok is szegénynek számítanak a multimilliárdosok mellett, így a viszonylagos hiányérzet őket is gyötri.

Michael Lewis 1989-es "Brókerpóker " című könyvében azt írja, hogy a tözsdei kereskedők valaha azt gondolták, hogy társadalmi szerepet töltenek be. Fontos projekteket finanszíroztak, és azon dolgoztak, hogy a pénz eljusson onnan, ahol van, oda, ahol hasznosabban dolgozhat. Ez a folyamat tette lehetővé az építkezéseket és ipari fejlesztéseket, és munkahelyek ezreit teremtette meg. Ám ez az illúzió már a múlté, ahogy az a belső motiváció is, hogy a személyes nyereségen kívül bármilyen más célért kereskedjünk.   

Az újabb és újabb cél hajszolása során bizony mindannyian elveszítjük a kapcsolatot életünk munkájával. Legtöbbször azért, mert már nem igazán motivál mélyen az, amit csinálunk. A mértéktartó célokon túlmutató célok tulajdonképpen csak pótlékok, amelyek előrehajtanak bennünket, ha az életünket meghatározó napi rendszerek már nem elégítenek ki. A megoldás talán az lehet, ha rátalálunk újra valami olyasmire, ami apró adagokban pozitív visszajelzést nyújt, illetve ha megleljük az értelmet, a hasznot a munkákban. Polk például 2010-ben otthagyta a Wall Streetet, és úgy döntött, inkább ír egy könyvet, és alapít egy Groceryships nevű nonprofit élelmiszeripari céget.  

Vannak persze nagy és különleges célok, amelyeknek természetesen van értelme: gondoljunk a nagy felfedezésekre, sportolóink eredményes szereplésére, emberek összefogására, hogy elérjenek valami fontos dolgot. Mindig is voltak olyan példamutató személyiségek, akik feszegették képességeik határát, ezzel irányt mutatva az utókornak. De őket többnyire nem (vagy nem kizárólag) személyes célok vezették. Nem is róluk szólt e bejegyzés. 

Ha tevékenységünket az idő vagy a számok vezérlik, a céljaink szép, kerek számok és társadalmi összehasonlítás képében jelentkeznek majd. Csak éppen 4:01 alatt futni a kijelölt távot kudarcnak tűnik majd, ahogy a havi 400 ezer forintos fizetés is. Mindenki maga döntse hát el, mire fordítja korlátozott idejét és energiáit.

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia