mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

A tanárhiány margójára

Ahhoz, hogy megértsük, miért mennek kevesen pedagógusnak, látnunk kell, nem csupán az alacsony fizetések tántorítják el a pályától a fiatalokat. Az elvárások velük szemben rendkívül sokrétűek és ellentmondásosak, ugyanakkor minden tanárjelölt próbálja megfogalmazni magának, mitől lesz tökéletes a hivatásában. Talán érdemes lenne leszámolni az ideális tanár képével és a tökéletes tanítási módszerrel, hiszen ahány iskolatípus és ahány osztály, annyiféle megoldás létezhet.

A legújabb felmérés szerint a hazai pedagógustársadalom igencsak elöregedett. Ahhoz, hogy több fiatal válassza ezt a pályát, a magasabb társadalmi megbecsültségen túl, azt is egyételművé kellene tenni, pontosan mit is várunk el tőlük.

wik2vil.png

A tanított tantárgy széleskörű ismeretének, gondolják sokan, alapvetőnek kell lennie egy tanár számára. Mások szerint például a biológiatanár, nem orvos, nem biológus, ezért nem várható el tőle a tudomány magasfokú tudása. Az ő feladata más: gyerekeket vezetni a felnőtt élet felé.

Az empátiát is ki szokták emelni, mint a jó tanár ismérvét: a tanárnak képesnek kell lennie a gyermek, a tanuló viselkedése mögé nézni, s megérteni annak motivációit. Ám ha valóban feltétel lenne a pszichológiai érzék a katedrára való kerüléshez, akkor sajnos, még ennél is kevesebb tanár lenne, és nemcsak idehaza: valószínűleg sokan inkább pszichológusnak mennének. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy az új, felpörgött generációval lépést tartani, bizony egyre nehezebb, embert próbálóbb feladat. A tanulópopuláció - intézménytípusonként eltérően -, sokkal súlyosabb életterheket cipel ugyanis, mint amit el tudunk képzelni, vagy ami egy-két évtizede probléma volt. 

Sokak szerint attól jó a tanár, ha tud fegyelmezni, vagy árnyaltabban fogalmazva: képes hatni a gyerekekre. Arra a gyerekre is, akinek olykor még a saját szülei sem tudnak parancsolni. Ilyen "rossznak" bélyegzett gyerekből pedig tucatnyi is lehet egy osztályban. Afféle pótszülő szerepet is el kell látnia tehát a pedagógusnak, és ebbe a tanórai nevelésen kívül, a gyerekek számára szervezett tanórán kívüli programok, foglalkozások is beletartoznak. Még jó, hogy a tanárnak, ha van gyereke, azzal esetleg nem neki kell foglalkoznia, hiszen az egy másik tanár feladata már. Bizony sokan elfelejtik, de egy tanárnak is lehet gyereke, aki szintén rengeteg törődésre vágyik a szüleitől - és nem egy idegentől.

Gyakran halljuk, hogy a tanári pálya választásának, illetve a pályán maradásnak motivációja bizonyos fajta elhivatottság, azaz hogy a tanárjelölt vagy a tanár szereti a gyerekeket, és szeretne valamit átadni nekik. Ez azonban nem elég. De miért is nem? A pedagógusjelöltek nyilván azért is választják a pályát, mert valamilyen módon azonosulni tudnak azzal a szereppel, amit láttak, és ez elhivatottság érzéssel párosul. Többnyire jó helyen lévő iskolákból jönnek, és a tanári mintákat, iskolai tapasztalatokat, amelyekben ők részesültek, szeretnék kiterjeszteni, továbbadni. Ezek azonban jórészt inkompatibilisak azzal az iskolával, amelyben nekik, a most pályára kerülőknek az idejük nagy részét tölteniük kell. És nem is feltétlenül azért, mert nem az áhított helyen (iskolatípusban) fognak tanítani, hanem mert mióta ők diákok voltak, újabb generációk kerültek az iskolapadba, akiknek újabb és újabb problémákkal kell szembenézniük. A technológiai fejlődés óhatatlanul magával hozta a tudásszerzéssel kapcsolatos változásokat, s akár akarjuk, akár nem, a jövőbeli tanári szerep nem egyezik azzal, amit akár 4-5 évvel ezelőtt maguk előtt láttak a leendő pedagógusok. 

A következő - gyakran hangoztatott - elvárás a pedagógussal szemben, hogy legyen jó előadó, adott esetben showman, de minimum stand upos. Könnyed, laza, humoros egyéniség, aki magával ragadja és leköti a gyerekek figyelmét, továbbá élvezetes módon interpretálja az amúgy száraz tananyagot. Ebből is látszik, hogy az uralkodó minta és elvárás még mindig a hagyományos tanár szerep, miszerint a tanár a tanulónak a tanteremben tananyagot tanít a tábla előtt, annak segítségével. Ezt persze lehet nagyon színesen, élvezetesen csinálni, dúsítani különleges fogásokkal, a lényegen azonban nem változtat. Nevezetesen azon, hogy nem a gyerek saját tevékenysége, nem a tanulói aktivitás van a pedagógiai folyamatok fókuszában, hanem a tananyag, illetve az, hogy a tanár mennyire ügyes abban, hogy a tudást kvázi átadja. Az, hogy „átadom” a tananyagot, miközben a gyerek ül és lehetőség szerint figyel, mint a jó közönség, nem szól másról, mint tartalmi ismeretekről, adatokról, nem pedig képességfejlesztésről, kompetenciákról. Mivel azonban a tényeket, pontos definíciókat, memoritereket, stb. lehet csak egységesen számon kérni és a megfelelő érdemjeggyel ellátni, ezért terjedt el és népszerű mind a mai napig ez a fajta oktatás és számonkérés a pedagógusok és a szülők körében. De vajon mit gondolnak erről a gyerekek?

A gyerekek mindig is életszerűbb iskolára vágytak. Olyan helyre, ahol akciódúsabb tevékenységek várnak rájuk. Biztos voltak, vannak kivételek, de a legtöbb diák számára mindig is unalmas volt a "könyvszagú" iskolai tudás. Különösen igaz ez a 2010 után született, úgynevezett alfa generációra. Ők azok, akik már a virtuális térben szocializálódnak, és akik aligha tudják internet nélkül elképzelni az életüket. 

Ezért sokak szerint paradigmaváltásra volna szükség ahhoz, hogy az egész folyamat középpontjába a tanulói tevékenységet állítsák a tanárok, s ne csupán a lexikális tantárgyi eredményesség számítson. Ehhez persze több és másfajta attitűdökkel bíró pedagógusra volna szükség. Mások viszont úgy gondolják, maradjon szinte minden úgy, ahogy van, így a tanári szerep is egységes, uniformizált marad, és a tanárok  számát sem kell emelni. Ők úgy vélik, az iskola a tudás szentélye, ahol a tanároknak nem az a feladatuk, hogy leereszkedjenek a gyerekekhez, hanem hogy felemeljék őket egy magasabb színvonalra, és megismertessenek velük olyan kulturális tartalmakat, melyek szükségesek a műveltséghez, és amely tudást máshol valószínűleg úgysem szívnák magukba. 

Mindent egybevéve, talán azért is nehéz meghatározni a „jó pedagógus” fogalmát, mivel annyiféle közeg, elvárás van az iskolában, oktatásban, hogy nem tudunk egy olyan pedagógusképet felrajzolni, ami bárhol, bármikor megfelel. A tanárnak is alkalmazkodnia kell a változó világhoz, és folyamatosan fejlődnie, tanulnia, újradefiniálva helyét és szerepét a 21. századi társadalomban, miközben - mint egy bölcs filozófus - átadja mindazt a tudást, ami valóban fontos.

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia