mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

A lencsecsiszoló magányossága

A jó emlékezet, a memória, kincset ér. Ám ha filozófiáról van szó, talán nem annyira szerencsés. Egy-egy probléma boncolgatása közben, mindig eszébe jut az embernek, hogy mások mit mondtak róla, így az már nem is annyira filozófia. Miért? Mert nem én magam jövök rá fontos következtetésekre, hanem korábbi elfogadott állítások befolyásolják, alakítják a gondolatmenetemet. Ahogy egy színésznek sem könnyű egy olyan szerepet megformálnia, amit már másvalaki sikerre vitt, és a karaktert vele azonosítják, úgy egy filozófiai kérdést sem egyszerű teljesen eredeti módon megközelíteni. Így viszont sokan felvetik: mi értelme van egyáltalán a filozófiának, ha olyan kérdésekkel foglalkozik, melyeket korábban már megválaszoltak, ugyanakkor nem fogad el egyetlen jó megoldást, vagy folyton változtatja azokat? Lám, a természettudományok hasznosságát senki sem kérdőjelezi meg!

filozofia2.jpg

Úgy gondolom, a bölcsészet és a természettudomány nem áll olyan távol egymástól, mint azt sokan gondolják, és az sem igaz, hogy minden filozófus idegenkedik az egzakt tudományoktól. Talán furcsának hangzik, de humán és reál nem kizárója, hanem inkább erősítője egymásnak a filozófiában.

A filozófusok általában azt csodálják a matematkában, ahogyan a mindenki által elfogadott kiindulópontokból logikai lépéseken át meglepő konklúziókat lehet levonni benne. Ha az axiómák igazak, akkor a konklúzióknak is azoknak kell lenniük. Ez a fajta geometrikus érvelés és tiszta logika foglalkoztatta például az ókori görög Eukleidészt, vagy a felvilágosodás korában René Descartes-ot,Thomas Hobbest és Baruch Spinozát, vagy tanítványát, Gottfried Leibnizet is.  

Vajon lehetséges a filozófiát is matematikai pontossággal, logikai következtetésekkel leírni? Képletekbe foglalhatjuk-e Istent, a szabadságot vagy az érzelmeinket? Sokáig úgy gondolták, a filozófiának nincs köze a természettudományokhoz, különösen nem a matematikához. Az élet ugyanis nem egy probléma, nem egyenlet, amit meg lehet oldani. A filozófia rengeteg olyan kérdést vet fel, ami mindig is kérdés volt, folyamatosan ismétlődik, és mindig másképp közelítjük meg, és ezáltal másképp is értelmezzük. Itt nincs egyetlen megoldása az egyenletnek. A filozófusok ugyanazokat a kérdéseket teszik fel évezredek óta, és nem oldják meg, vagy különbözőképpen válaszolják meg azokat.

Baruch Spinoza (1632-1677) szembement ezzel a felfogással. Úgy írt, mintha a geometriáról értekezne. Etikájában a bizonyítékok úgy festenek, mint a geometriai bizonyosságok, és ezekhez hasonlóan axiómákat és definíciókat tartalmaznak. Ugyanarra a vitathatatlan logikai bizonyosságra tart igényt velük kapcsolatban, mint amit a geometriai törvényeknél látunk. Spinoza úgy gondolta, hogy a filozófiai témákat ugyanolyan módon elemezhetjük, illetve ugyanúgy érvelhetünk velük kapcsolatban, mint ahogyan a körökről, háromszögekről vagy négyzetekről beszélünk. Művének bekezdéseit ráadásul a "Q.E.D!" - guod erat demonstrandum - végződéssel látta el, egy olyan latin mondattal, amely annyit tesz, mint "ami bizonyítandó volt", és amelyet leginkább geometriai értekezésekben szokás használni. Úgy hitte, hogy létezik a világban és a benne elfoglalt helyünkben egy olyan rejtett strukturális logika, amelyet az ész megfelelő használatával képesek vagyunk feltárni. Semmi sem történik véletlenszerűen: mindennek oka és alapja van. Minden egy hatalmas rendszer egy-egy fogaskerekét képezi, ezt pedig leginkább a gondolkodás erejével vagyunk képesek megragadni. 

marc-cohen-spinoza-image2.jpg

Spinoza azonban nem csupán a filozófiával kapcsolatban fogalmazott meg rendkívül eredeti, már-már forradalmi nézeteket, hanem a vallás területén is szembement a kor uralkodó felfogásával. Huszonnégy éves korában az amszterdami zsinagóga rabbijai ki is közösítették és kiátkozták eretneknek bélyegzett nézetei miatt. Könyveit zsidó vallásúak, katolikusok és reformátusok egyaránt elégették.

A legtöbb vallás szerint Isten valahol a világon kívül - talán a mennyekben - létezik. Spinoza szokatlanul közelítette meg ezt a kérdést: úgy gondolta, hogy Isten maga a világ, maga a Természet. Azzal, hogy azt állította, Isten azonos a Természettel, a Természet pedig nem más, mint Isten, nemcsak egy új vagy másfajta jelentést adott az addig használt Isten fogalomnak, hanem - úgy vélem - a körülöttünk lévő természethez való viszonyunkat is megváltoztatta, magasabb szintre emelte. A világ, amely körülvesz minket, több mint az embert szolgáló környezet, nekünk is védeni, tisztelni, becsülni kell. Ahogy korábban már írtam arról, mennyire kereste mindig is az ember Isten felelősségét a világ dolgainak alakulásában, úgy Spinoza rávilágított: mi is felelősséggel tartozunk a természet felé. Ha ezzel a panteista szemlélettel közelítjük meg a kérdést, miszerint Isten minden, és mindenben jelen van - minden erdőben, kőben, hangyában és fűszálban -, akkor ugyan ki merné bántani a fákat vagy akár a legapróbb élőlényeket?

A tradicionális vallási gondolkodók azt hirdették, hogy Isten szereti az emberiséget, és válaszol a hozzá küldött imákra. Ez egyfajta antropomorfizmus - amelynek során emberi tulajdonságokkal (például együttérzéssel) ruházunk fel egy nem emberi létezőt, ebben az esetben Istent. Ennek legszélsőségesebb formája az, ha Istent egy jóságos, mosolygós, hosszú szakállú emberként képzeljük el. Spinoza Istene nem ilyen volt: ő - vagy talán pontosabban fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy ez - tökéletesen személytelen volt, és nem törődött azzal, hogy kivel vagy mivel mi történik. Spinoza szerint még így is képesek vagyunk szeretni Istent, és ezt meg is kell tennünk, de nem szabad arra számítanunk, hogy érzelmeink viszonzásra lelnek. Ez olyan lenne, mint ha egy természetkedvelő arra várna, hogy a természet majd viszontszereti. Ami azt illeti, a Spinoza által leírt Isten olyannyira nem törődik az emberekkel és cselekedeteikkel, hogy sokan úgy vélték, panteizmusa csupán álca, és valójában ő maga sem hitt Istenben. Ateistának és vallásellenesnek hitték: hogyan is lehetne más az, aki egy olyan Istenben hisz, aki nem törődik az emberekkel? 

381px-spinoza_dob15.jpg

Spinoza a szabad akarattal kapcsolatban is érdekes nézeteket vallott: determinista volt; úgy hitte, hogy minden emberi cselekedet korábbi okokra vezethető vissza. Ha feldobunk egy követ, az azt hinné - már ha az emberhez hasonlóan tudatos lenne -, hogy a saját akaratából repül, még akkor is, ha valaki más mozgatja. Valójában a dobás lendülete és a gravitációs erő befolyásolja a röppályáját, a kő csupán "úgy gondolja", hogy a gravitáció helyett a saját akarata befolyásolja, hová fog esni. Az emberek is épp így működnek: csupán a képzeletünk játéka, amikor úgy véljük, hogy szabadon cselekszünk és irányítani tudjuk az életünket. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy nem vagyunk képesek felmérni, milyen módon működtetik korábbi (vagy rajtunk kívül álló) tényezők a döntéseinket és a cselekedeteinket. A szabad akarat nem más, mint illúzió: spontán módon létrejövő, szabad akaratból fakadó cselekedetek nem léteznek - mondta.  

Spinoza - annak ellenére, hogy determinista volt - mégis hitt valamilyen igencsak korlátozott szabad akarat lehetőségében, sőt kívánatosnak is tartotta ennek létét. A legrosszabb élétet egyfajta kötelékként látta: ebben mindenestül ki vagyunk szolgáltatva az érzelmeinknek. Amikor valami kellemetlen eseményt élünk át, vagy ha valaki gorombán viselkedik velünk, és elönt bennünket a harag, igencsak passzív módon éljük az életünket. Ilyenkor egyszerűen csak reagálunk arra, ami történik körülöttünk: azt a haragot, amelyet érzünk, külső tényezők okozzák, nem tudjuk irányítani az érzelmeinket. Azzal szabadulhatunk meg ebből az állapotból, ha jobban megértjük, mi irányítja a viselkedésünket: ha megértjük, miért is vagyunk dühösek. Miután tudatosítottuk magunkban az adott érzelmet és a kiváltó okokat, ezután érdemes megfigyelni, tanulmányozni lelki működésünket. Végül irányíthatjuk, azaz azt teszünk vele, amit akarunk. Így érhető el, hogy az érzelmeink a saját döntéseinkből fakadjanak, nem pedig valamiféle külső forrásból. Döntéseink persze még így sem lehetnek tökéletesen szabadok, de mindenképpen jobb, ha aktív résztvevői vagyunk az eseményeknek, mint ha csupán eltűrjük, hogy megtörténjenek. Tudnunk kell, önmagában semmi sem jó vagy rossz, kellemes vagy félelmetes. Csak az elménk teszi azzá.

Spinoza tipikus filozófus: tudatában volt, hogy amit mond, gyakran ellentmondásos, mellőzte azokat az elképzeléseket, amelyeket kortársai felkészülten fogadtak volna, nézeteit pedig komoly érveléssel védelmezte. Műveivel jelentősen befolyásolta olvasói gondolkodását - még azokét is, akik nem értettek vele egyet. Az az elképzelése, hogy Isten egyenlő a Természettel, nem nyert túlzottan szíves fogadtatásra, de halála után sok követője akadt, például a viktoriánus George Eliot, aki az Etika angol fordítását készítette, Isaac Newton vagy Albert Einstein. Tételei kétségtelenül hatással voltak a modern kor állam elméletére is, amelyben a vallási élet és az állam igazgatása egymástól függetlenül jelenik meg.

 

b-spinozabanknote.jpg

Bár Hollandiában 2002-ig minden 1000 holland forinton rajta volt Spinoza arcképe, ő maga rendkívül szerény, egyszerű életet élt egyedül. Nem volt szüksége sok pénzre, megélt abból, amit lencsecsiszolóként megkeresett - emellett kisebb összegeket kapott azoktól, akik értékelték filozófiai munkásságát. Érdekesség, hogy mesterségével is a természettudományt szolgálta: az általa csiszolt lencséket tudományos céllal használták fel, például teleszkópokban és mikroszkópokban. Ez a munka lehetővé tette számára, hogy független maradjon, és otthon dolgozzon, sajnálatos módon azonban valószínűleg korai halálához is hozzájárult: mindössze negyvennégy évesen hunyt el tüdőbetegségben. Valószínű, hogy munkája közben belélegezte a finom üvegport, és ettől betegedett meg. 

Mivel ateistának bélyegezték, műveit - amíg élt - senki sem volt hajlandó megjelentetni. Életútja jól példázza: ha valaki nem tudott igazán hinni, elköteleződni egyetlen vallás irányába sem, elszigetelődött abban a korban. De nem a semmiért hagyta maga mögött a család vagy a csoportok támogató erejét, hanem az alkotás, a szabad alkotás kedvéért és öröméért. Kitaszítottnak lenni egy társadalomban mindig is nagyon súlyos tehertétel volt. Ezt a terhet tudatosan vállalni, kivételes szabadságról, bátorságról és öntudatról árulkodik. Még Amszterdamban is, amely már akkoriban is arról volt híres, hogy Európa legtoleránsabb nagyvárosa. De ne feledjük, mit jelent sokak számára a toleráns szó: azt feltételezi, hogy elnézzük mások hitét, jóllehet irracionálisnak tartjuk.

Nem tudni, hogy Spinoza - mindezek ismeretében - mennyire volt magányos, de azt igen, hogy úgy vélte: ha önbecsülésünk a sokaságtól kapott szereteten alapul, akkor mindig szorongani fogunk. Az ilyen szeretet ugyanis nem állhatatos, nem hűséges, nem kitartó. Erre az „üres önbecsülés” megjelöléssel utalt - ma már inkább az instagram generáció tetszeni vágyása, nárcizmusa juthat róla eszünkbe. Azé a generációé, amelynek tagjai gyakran annyira törekednek a tökéletességre, hogy irreális elvárásokat támasztanak maguk és környezetük irányába. A Facebook, az Instagram és a Snapchat álomképéhez mérik a saját életüket, ami viszont sosem lesz annyira csillogó, rózsaszín és vattacukor illatú, mint a közösségi médiában látott világ. Az a szociális nyomás, ami régen az egyisten hit uralkodó eszméjében jelentkezett, az ma a sikeresség és a tökéletesség mindent felülmúló igényében mutatkozik meg. De vajon ki mer napjainkban szembeszállni azzal a társadalmi elvárással, hogy az életünknek tökéletesnek kell lennie és nem veszíthetünk? A tömeg diktál, az élet egy nagy verseny, ha más úton futsz, mint ők, veszítesz. Az egyformaság a menő, vágod? A lájkok, kommentek, dicsérő szavak mögött pedig gyakran irigység, a kirekesztettségtől való félelem és felszínesség húzódik meg. A virtuális világ az új isten.

Talán bizonyítást nyert a fentieket olvasva, hogy a filozófia nem is áll olyan távol a reál tudományoktól, mint azt sokan gondolják. De a bevezetőben felvetett kérdést még nem válaszoltam meg. Mi a filozófia haszna? Mi az értelme? Nos, ahogy a szeretkezést sem csak a gyermeknemzés miatt űzik az emberek, úgy szerintem a filozofálásban is a bejárt területek izgalma, és az eközben megélt élvezet a legfontosabb. A tudás nyújtotta öröm, az elme játéka, harca és diadala adja meg ennek a tudományágnak a szépségét - és egyúttal az értelmét is.

 

Aki pedig szívesen olvasna tovább Spinozáról, ajánlom figyelmébe Irvin D. Yalom regényét: 

 

covers_459194.jpg 

 

 

 

 

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia