mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

A fejedelem és a Trónok harca

Niccoló Machiavelli (1469-1527) szerint a legfontosabb dolog egy politikus számára, a hatalom megtartása, ennek érdekében pedig csaknem bármilyen eszköz megengedett. De valóban így van? És mit mond erről a Trónok harca című sorozat? 

machiavelli3.jpg

A Fejedelem című könyv, amelyben kifejti ezt az elméletet, 1532-es első megjelenése óta komoly hírnévnek örvend. Egyesek egyszerűen gonosznak bélyegezték a benne foglalt gondolatokat, mások csak a bűnözők kézikönyvének tekintették, megint mások pedig úgy gondolták, hogy ez a valaha írt legpontosabb beszámoló arról, hogy mi is történik valójában a politikában.

A mű létrejöttében fontos szerepet játszott, hogy ezzel akarta lenyűgözni a Firenzében épp hatalmon lévő Medicieket, hogy politikai tanácsadóként dolgozhasson nekik. De pontosan mit is tanácsolt Machiavelli, és miért rázta meg ez annyira legtöbb olvasóját? 

Niccoló Machiavelli fiatalkorában apja könyvtárának köteteit forgatva igazi reneszánsz műveltségre tett szert, megismerte az antik szerzőket, és hamar belekóstolt a firenzei nagypolitikai életbe is. 29 évesen másodkancellár lett, vagyis a firenzei diplomácia vezető személyiségévé vált. 1512-ig több mint húsz alkalommal járt követségben Európa legfontosabb hatalmi központjaiban, a francia, német–római császári és pápai udvarokban, eközben szemtanúja volt annak, ahogy hazája az európai nagyhatalmak játszóterévé vált. Ez a küzdelmes és bizonytalansággal teli időszak mély nyomokat hagyott benne, és úgy vélte, a túlélés záloga csakis az erős, központi hatalmon alapuló egységes állam lehet. 

Az itáliai városállamok politikai összeomlása is meghatározta ideológiáját. A Mediciek 1494-ben történt elűzetésük után 1512-ben visszaszerezték a hatalmat Firenze fölött. Machiavellit ekkor összeesküvéssel vádolták meg, bebörtönözték, megkínozták, majd egy évvel később száműzték. Ekkor írta meg legfontosabb művét, a Fejedelmet.

Könyvében egy sor korabeli történelmi eseménnyel illusztrálta elképzeléseit, ezekben a példákban pedig legtöbbször olyan politikusokat emlegetett, akikkel személyesen is találkozott. Amikor például Cesare Borgia rájött, hogy az Orsini család összeesküvést sző ellene, mindent megtett annak érdekében, hogy az összeesküvők ne sejthessék, hogy erről tudomása van. A család vezetőit Sinigagliába hívta tanácskozásra, s mikor megérkeztek, mindannyiukat meggyilkoltatta. Machiavelli nagy lelkesedéssel nyilatkozott erről a lépésről: számára ez a virtus tökéletes példájának számított. A virtus latin értelemben használva a férfiasságot, az erőt, a bátorságot, azaz a tradicionálisan a kormányzáshoz és a hadviseléshez kapcsolódó kvalitásokat jelképezi. Cesare Borgia egy másik cselekedetében is ezt fedezte fel Machiavelli. Amikor Borgia Romagna tartomány ura lett, egy különösen kegyetlen parancsnokot, Remirro de Orcót bízta meg a tartomány vezetésével. Orco annyira megrémítette a romagnai lakosokat, hogy azok hajlandók lettek alávetni magukat Cesare akaratának. E siker után Borgia el akart határolódni Orco kegyetlenkedéseitől - így őt is meggyilkoltatta, kettévágott testét pedig közszemlére tétette a piactéren. Machiavelli ezt az eljárást is helyeselte: Borgia elérte, amit akart, ugyanis Romagna népe az ő oldalán maradt. A romagnaiak örültek Orco halálának, egyúttal azonban azt is gyanították, hogy Borgia rendelte el a gyilkosságot, így tőle is tartottak. Ha ilyen kegyetlenül elbánt az egyik saját parancsnokával, mire lehet képes velük szemben? Borgia - Machiavelli szerint - férfiasan cselekedett: tettei a virtust tükrözték.

Ebből úgy tűnhet, hogy Machiavelli a gyilkosság híve volt. Félreértés ne essék: bizonyos esetekben, megfogalmazása szerint, ha a cél ezt követelte meg, és a körülmények ezt kívánták, nem ellenezte a gyilkosságot. De a példákat nem erre akarta kihegyezni. Azt próbálta bemutatni velük, hogy Borgia eljárása - az, hogy megölette az ellenségeit, Orcóval pedig a maga pozícióját erősítette meg - működött. A fejedelem elérte velük a kívánt célt: Borgia megőrizhette a hatalmát, és megelőzhette a romagnai felkelést. Machiavelli számára ez a végső eredmény jóval többet nyomott a latban, mint az, hogy miképpen érték el. Távolról sem az erényes kormányzatot akarta vázolni az olvasónak, hanem a hatékonyat. Machiavelli ugyanakkor nem értett egyet az értelmetlen öldökléssel, a gyilkosság élvezetéért végrehajtott gaztettekkel - azok a gyilkosságok, amelyekről beszámolt, nem is ilyenek voltak. 

Ideális esetben a fejedelmet egyszerre félik és szeretik -mondja-, de ezt nem könnyű elérni. Ha azzal is elérhetjük a célunkat, hogy kedvesnek, szavatartónak és szeretetreméltónak mutatkozunk, akkor ezt az utat kell követnünk (vagy legalábbis ilyesféle uralkodónak kell tűnnünk).

Nem jó, ha az uralkodó folyamatosan az oroszlán bőrébe bújik, és minduntalan a nyers erőre hagyatkozik, mivel így annak a veszélynek teszi ki magát, hogy végül csapdába esik. Az sem jó, ha az ember mindig csalafinta rókaösvényeken jár: időnként szükségünk van az oroszlán erejére ahhoz, hogy biztonságban legyünk.

 

Sokan úgy vélik, hogy Machiavelli valami fontosra mutatott rá művében: elképzelhető, hogy az általános értelemben vett "jó magaviselet" nem vonatkozik a vezetőkre. A hétköznapi életben kedvesnek mutatkozni és bízni mások ígéreteiben egészen más dolog, mint ha egy ország vezetőjeként tennénk ugyanezt. Ha ugyanilyen bizalommal fordulnánk a diplomáciai partnerek felé, annak katasztrofális következményei is lehetnének. 1938-ban a brit miniszterelnök, Neville Chamberlain hitt Adolf Hitlernek, amikor az becsületszavát adta, hogy a német terjeszkedés nem folytatódik tovább. Machiavelli rámutathatott volna, hogy Chamberlainnek minden oka megvolt arra, hogy ne bízzon Hitlerben. 

Egy dolog azonban valakiben nem bízni, más viszont, helyeselni és bátorítani az ellenfelekkel való kegyetlen leszámolást. Még a véráztatta tizenhatodik századi Itáliában is sokkolónak tűnt az a mód, ahogy Machiavelli támogatta Cesare Borgia viselkedését. 

Mára szerencsére meghatározóvá vált az az irányelv, hogy szigorú keretek közé kell szorítani azt is, hogy egy vezető miképpen bánik el akár a legnagyobb ellenségeivel, ezeket a határokat pedig törvényekben kell rögzítenünk. Ha nincsenek meg ezek a határok, vérszomjas zsarnokok bukkannak fel: Adolf Hitler, Pol Pot, Idi Amin, Szaddám Huszein és Robert Mugabe mind Cesare Borgiához hasonló módon próbáltak meg hatalmon maradni. Ez nem éppen a legjobb reklám Machiavelli filozófiájához. 

Viszont ötszáz évvel később egy olyan sorozat indult el hódító útjára, amelynek jó néhány karaktere a machiavelliánus elvek legtökéletesebb megtestesítőjeként vált imádott vagy gyűlölt kedvenccé.

machiavelli-and-ned-stark.jpg

 

A régi uralkodónak még írmagja se maradjon!

George R. R. Martinra, a Trónok harca szerzőjére főiskolás korában tett nagy hatást A fejedelem, mint kiderül a BBC Who’s afraid of Machiavelli című dokumentumfilmjéből. Martin könyveinek világát leginkább a középkor inspirálta, de Machiavelli városa, a reneszánsz Firenze is jól felismerhető benne. A már korábban említett eset - amikor Cesare Borgia riválisait meggyilkoltatta - köszön vissza például Robert Baratheon előrelátó számításában, aki mindent megtesz azért, hogy a korábban évszázadok óta uralkodó Targaryen-család egyetlen tagja se térhessen vissza követelni az örökségét. Ráadásul ő is hangoztatja, akárcsak Machiavelli, hogy nem a becsület őrzi meg a békét, hanem a félelem és a vér.


A fejedelem – országának megtartása érdekében – gyakorta arra kényszerül, hogy rossz legyen.

 

Mint korábban írtam, Machiavelli is hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a szükséges rossz és a kegyetlenkedés között. A sorozatban Tywin Lannister képviseli ezt a kiszámított, racionális politikát: a cselekedetek olyan mértékben lehetnek csak szélsőségesek, amennyire a Lannister Ház érdekei diktálják. Unokája, Joffrey kínzásai, szadista megnyilvánulásai, éppen ezért teljesen szembe mennek ezzel a felfogással. 

tywin-lannister.png

Milyen a jó király?” - teszi fel a kérdést Joffrey ravatalánál. Majd meg is válaszolja: a jó király bölcs, és hallgat a tanácsadóira. Gond csak akkor van, amikor az uralkodót a tanácsadók vagy épp a rokonai bábuként rángatják; ez komoly válsághelyzetet idézhet elő. Jól meg kell tehát fontolni, kiket választ egy uralkodó tanácsadónak: ha alkalmasak és hűségesek, akkor az uralkodó bölcsnek tekinthető, mert jól választott. Machiavelli tehát fontosnak tartja, hogy az uralkodó kérjen tanácsot, de csak akkor, amikor ő akarja, és nem mások, mivel egy vezetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a tanácsadók gyakran saját érdeküket érvényesítik. Méghozzá ha kell, minden áron. Nem lehet gyengekezű, befolyásolható egy uralkodó, hiszen - ahogy Machiavelli fogalmaz - „a jó szándék éppúgy gyűlöletet szíthat, mint a rossz”. Ez nem zárja ki persze, hogy egy király jóságos legyen, vagy annak mutatkozzon, de aki nem képes arra, hogy megölesse ellenségeit, azt megvetik és gyengének tartják, pláne az olyan embert, aki hagyja, hogy az anyja kormányozzaSzadista bátyjával ellentétben, a fiatal Tommen Baratheon hiába volt maga a megtestesült ártatlanság, gyenge uralkodóként csak bábuként szerepelt az anyja és a felesége hatalmi harcának sakktábláján. Az erős kéz, a higgadt, racionális elme mellet arra is szükség van, hogy a király értse, érezze, mire vágyik, mit akar a nép. Ma már talán furcsának tűnhet a figyelmeztetés ebben a megfogalmazásban, de sok politikusnak mutatott mintát az újkorban is ez a gondolat:

Ha a nép vagy az urak romlottak, annak a jellemét kell követned, hogy eleget tehess neki. Márpedig ilyenformán a jámbor cselekedetek ellenségeid lesznek.” 

Ha Tywin Lannisternek több ideje lett volna, és nem hal meg, akkor talán nagyobb hatást gyakorolhatott volna Tommenre. Ráadásul ő lehetett volna az is, aki kialakítja a modern közigazgatás alapjait, az északi rendi jellegű államot összekötve a déli abszolutista rendszerrel.


A bölcs uralkodó ne legyen szótartó.

 

Machiavelli nem tartotta sokra az ígéreteket, ahogy az embereket sem. Úgy gondolta, hogy az emberek alapvetően gonosz indulatúak és nem tartják be az adott szavukat. Így a fejedelemnek sem kell megtartania a szavát velük szemben. Ennek a nézetnek szöges ellentéte a Trónok harcában Havas Jon karaktere. Úgyis mondhatnánk, a becsület kérdése Havas Jon Achilles-sarka. Machiavellista értelemben hibát követ el, amikor túlságosan  komolyan veszi a saját és mások adott szavát. „Ha eljutunk odáig, hogy mindenki hamisan esküszik, akkor a szavak nem jelentenek semmit. Akkor nincsenek válaszok, csak jó és még jobb hazugságok, és a hazugság ebben a harcban nem segít”- mondja. Bár Machiavelli szerint nem lenne jó király, mégis sokan őbenne látják a trón valódi várományosát, és rengeteg olvasónak, nézőnek a szívébe lopja be magát egyenes, őszinte jelleme miatt. 

havas-jon-tronok-harca-cosmopolitan415x275.png

Szerepe ráadásul egy sokkal modernebb államfelfogást képvisel, mint Machiavelli. Amikor Havas Jont kikiáltják Észak urai királynak, a főrendek saját akaratuk szerint döntenek, maguk mögött hagyva a korábbi trónutódlási hagyományokat, hiszen Havas Jon nem vér szerinti fia a korábbi királynak. Úgy érezhetjük, Westerosban is kialakulóban van a modern közigazgatás alapeleme, a demokratikus (itt még inkább rendi) legitimáció. Jon sok  szempontból jó király tehát, hiszen legitim, figyel az alávetettjei igényeire, erkölcsileg feddhetetlen, kiáll az elvei mellett és példát mutat.

Machiavelli azért nem tartja kifizetődőnek a becsületességet, mert szerinte az embereket sokkal inkább mozgatja, ösztönzi a félelem, mint a szeretet érzése. Ez megint csak az emberekről alkotott lesújtó véleményével áll összefüggésben: „Az emberek nyomorultak. Valahányszor önnön hasznuk úgy kívánja, elszakad a kötelék; ám a félelmet a büntetéstől való rettegés tartja fenn, és ez soha nem hagy el téged”. Arra, hogy szereti-e a nép, Machiavelli szerint, az uralkodónak nincs hatása. Viszont arra van, hogy félnek-e tőle, ezért "igazodjék a bölcs uralkodó aszerint, ami tőle függ, s nem aszerint, ami másoktól”.

De vajon maga Machiavelli, melyik szereplőben köszön vissza a leginkább?

 

Ezen a földön nincs igazság, csak ha megteremted!

 

Petyr  Baelish ("Kisujj") figurája sokban emlékeztet Machiavellire, mert mindkettejük szerint elfogadható az erkölcstelen cselekedet, sőt a gyilkolás is a hatékonyság érdekében. Én mégis inkább Varysben, az eunuchban fedeztem fel A fejedelem szerzőjét, mivel ő sokkal jobban megtestesíti Machiavellinek azt az ideáját a tanácsadóról, ami szerint számára az állam érdekeinek előrébb valónak kell lennie, a saját, személyes érdekeknél.

15915.jpg

Varys a hűségét nem egyetlen uralkodónak, hanem az egész birodalomnak szentelte. A suttogás mestere ő: „A ravaszt játszom, az alázatost, a gátlástalant. Jó komédiás vagyok.” Ha úgy látta helyénvalónak, elárulta azt is, akit szolgált, például Aerys Targaryent, aki egyáltalán nem hallgatott már semmilyen jó tanácsra. Kisujjhoz hasonlóan ő is alacsony származású, és kemény munkával küzdötte fel magát oda, ahova eljutott. Machiavelli is a köznépből jövő művelt, olvasott személyekben látta egyébként az uralkodók legélesebb szemű tanácsadóit:

„Miképp azok, akik a vidék képét megrajzolják, síkságra ereszkedvén szemlélik a hegyeket és magaslatokat, a völgyeket pedig a hegy tetejéről; hasonlóképp a népeket csak a fejedelem ismeri, és a fejedelem dolgait csak olyasvalaki, aki a népből való.”

Talán nem véletlen, hogy a Trónok harca, akárcsak korábban A fejedelem, a filozófia és a politikatudomány érdeklődési körébe került. Filozófusok, politikai tanácsadók éppoly kíváncsian forgatják a Trónok harcát, mint egykor Machiavelli művét. Üzenetük is hasonló: csak úgy érthetjük meg a politikát, ha nem kizárólag az erkölcsi alapelvekből indulunk ki, nem az igazságot kergetjük, hanem számításba vesszük az emberek azon vágyát, hogy a rendre, a stabilitásra és biztonságra éppúgy vágynak - néha talán még jobban is - mint az autonómiára, a szabadságra.

A rend nevében aztán a hatalom birtokosai, tudjuk, sok mindenre képesek. És aki egyszer megízlelte a hatalom ízét, később már nehezen, vagy egyáltalán nem hajlandó lemondani róla. Sokan pedig mindent hajlandóak feladni érte. 

 

 

 

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia