mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Ki mozgatja a szálakat valójában?

Néha jó dolog egy kicsit rossznak lenni. Azt is tudjuk, hogy sok színész számára kifejezetten hálás szerep egy-egy negatív karakter megformálása. De miként lehetséges, milyen ördögi terv része, hogy emberek arra teszik fel életüket, hogy kárt, szomorúságot és fájdalmat okozzanak másoknak? Vagy lehet, hogy nem is ördögi, hanem valamiféle isteni terv része a gonosz oly gyakori diadalmenete?

"Ki torzul, félig kész, s idő előtt 
Küldettem el e lélegző világba, 
Bénán s idétlenül, hogy a kutyák 
Megugatnak, ha bicegek előttük - 
Én ilyen fuvolázó békekorban 
Nem is tudok egyébbel szórakozni, 
Mint hogy a napon nézem árnyamat 
És csúfságomat magam magyarázom: 
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, 
Hogy eltöltsem e csevegő időt - 
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek 
S utálom e kor hiú gyönyörét."

(Shakespeare: III. Richárd 
Fordította: Vas István)

richard-tyrion.jpg

III. Richárd (1452-1485) valójában nem volt olyan gonosz, irígy és képmutató, mint amilyennek a győztesek által írt történelem beállította - kinézetével kapcsolatban is túlzóak a torz, púpos, groteszk, visszataszító jelzők. És bár popkultúrális megfelelőjét, Tyrion Lannistert, ördögfiókának is nevezik a Trónok harca című sorozatban, álnoknak és kegyetlennek egyáltalán nem nevezném őt. A rossz mibenléte persze már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta, a kereszténység elterjedésével azonban méginkább az érdeklődés előterébe került. 

A középkorban (nagyjából az ötödik és tizenötödik század között) a filozófia és a vallás szoros kapcsolatban állt egymással. A középkori filozófusok olyan ókori görögöktől tanultak, mint Platón vagy Arisztotelész, de a tanításaikat átültették a maguk vallási környezetébe. Sokan közülük keresztények voltak, de akadtak fontos zsidó és arab szerzők is (mint például Maimonidész vagy Avicenna). Szent Ágoston (354-430), az egyik legfontosabb korabeli szerző, Észak-Afrikában tevékenykedett.

Viharos ifjúsága után, amelynek során szeretőjétől gyereke is született, Ágoston a harmincas éveiben vette fel a kereszténységet. Elhíresült kérésében azért könyörgött az Úrhoz, hogy csillapítsa szexuális vágyát, de azért várjon vele még egy kicsit, mivel túlzottan nagy örömét lelte a világi örömökben. Azt nem tudni, fohászai meghallgatásra találtak-e, mindenesetre tény, hogy a legtöbb keresztény úgy hiszi, Isten különleges erők birtokában van: végtelenül jó, mindentudó és mindenható. Mindez hozzátartozik Isten meghatározásához. Isten ezek nélkül nem is lehetne Isten. 

A kérdés csak az: hogyan engedheti meg egy jó szándékú, mindenható Isten a gonosz jelenlétét és a gonosz cselekedeteket? Ha maga Isten sem tudja meggátolni a gonoszságot, akkor nem is lehet mindenható - ezek szerint mégis megvannak a maga határai. De ha Isten valóban mindenható, és nem akarja meggátolni a gonoszt, hogyan lehetne egyúttal jó is? Nehezen érthető, hogy létezhet egy olyan jó szándékú Isten, aki tud a világban végbemenő rossz dolgokról, mégsem tesz ellenük semmit. Talán, ha minden Istentől származik, magát a gonoszt is ő teremtette? Valamilyen értelemben maga Isten akarja, hogy ilyesmik történjenek a világban?

Fiatalabb korában Ágoston talált egy választ erre a kérdésre: manicheus volt. A manicheizmus eredetileg Perzsiából (a mai Irán területéről) származó vallás volt, a manicheusok pedig nem hittek Isten mindenhatóságában, abban, hogy Isten olyan hatalmas lenne, hogy a valóság minden egyes vonását irányítani tudná. Ha pedig Istennek nincs hatalma minden felett, akkor nem is lehet felelős a gonosz létezéséért, és azért sem hibáztathatjuk, amiért nem gátolja meg a gonosz létrejöttét. A manicheusok a világot a jó és a gonosz végeérhetetlen küzdelmének látták, amelyben Isten és Sátán folyamatosan harcolnak egymással a hatalomért. Mindkét fél hihetetlenül erős, de egyik sem olyan hatalmas, hogy legyőzhesse a másikat. Bizonyos helyzetekben és időkben a Sátán kerekedett felül, de ez sosem tartott sokáig: a jó visszatért és ismét visszaszorította a gonosz erőit. 

A jó és rossz küzdelme ráadásul mindannyiunkban jelen van. A manicheusok hite szerint az emberekben a jóság a lélektől származik, a gonoszság pedig a testtől, amelynek szenvedélyei és vágyai hajlamosak tévútra vinni bennünket. Ez azt is magyarázza, hogy miért hajlamosak néha az egyének a rossz utat választani. 

2_szentagoston.jpg

A későbbiekben Ágoston szakított a manicheus megközelítéssel: elfogadta a gonosz erők létezését, de azt nem, hogy ezek bármikor olyan erősek lehetnének, hogy legyőzzék Isten erejét. Ha viszont Isten valóban végtelen hatalommal bír, a gonosz problémája ugyanúgy megmarad. Miért engedte Isten a gonosz létezését? Szent Ágoston a fő választ végül a szabad akarat létezésében találta meg: abban az emberi képességben, hogy eldönthetjük, mit teszünk. 

A szabad akarat jó. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy erkölcsi döntéseket hozzunk. Határozhatunk úgy is, hogy jók leszünk, vagy legalábbis törekszünk rá - ami alatt Szent Ágoston elsősorban a Tízparancsolat követését és a krisztusi szeresd felebarátodat elvét értette -, de mivel szabad akarattal vagyunk felruházva, dönthetünk úgy is, hogy a sötét erőket szolgáljuk életünk során. Nem minden rossz tett mögött áll tudatos döntés, de sorozatos, gonosz cselekedeteket csak szándékosan vihetünk végbe. Előfordulhat, hogy tévútra jutunk és rosszat teszünk: hazudunk, lopunk, bántunk. Ez gyakran olyankor fordul elő, amikor az érzelmeink, vágyaink felülkerekednek az eszünkön. Hosszútávon azonban az ember az értelem erejével, el tudja határozni, hogy erkölcsileg kívánatos vagy mások számára kártékony életmódot folytat-e. Ha Isten úgy alkotott volna meg bennünket, hogy mindenki a jót válassza, és soha senki a rosszat, akkor bár nem ártanánk egymásnak, de nem is lennénk valójában szabadok. Hasonlóan merev, érzelemmentes robotszerű lényekké válnánk, mint a megfertőzött emberek az Invázió című filmben, mely gyakorlatilag egy erőszakmentes világ lehetőségét és annak kiábrándító következményeit tárja elénk. 

Vajon egy erőszaktól és gyűlölettől mentes társadalom érdekében feláldozható-e az ember egyénisége és az érzelmek sokasága? Isten (vagy ha tetszik, a Természet, a Végtelen, az Ismeretlen) azt a választ adta erre, hogy nem. A rossz döntések, a háborúk ugyanúgy hozzátartoznak az emberi természethez, mint a szabad akarat. Talán nem is lenne olyan jó, ha nem használhatnánk az eszünket ahhoz, hogy eldöntsük, mit is tegyünk. Isten akár ilyennek is teremthetett volna bennünket, de Ágoston úgy gondolta, hogy sokkal jobb, hogy e helyett inkább megadta nekünk a választás lehetőségét, amivel persze együtt jár, hogy rossz és káros döntéseket is hozunk. Ha nem tette volna, csupán unalmas marionett bábuk lennénk Isten kezében. Az erkölcsi rossz tehát a mi választásainkban gyökerezik. 

Az az elképzelés, hogy a gonosz a szabad akaratra vezethető vissza, és nem közvetlenül Isten hozta létre, sok hívő számára meggyőzőnek tűnhet: lehetővé teszi számukra, hogy egy mindentudó, mindenható, jó Istenben higgyenek. Egyúttal világossá teszi: ha Isten van, akkor szabad akarat is van. Ha elfogadod Isten létezését, az ember szabad akaratát sem kérdőjelezheted meg. 

Ugyanakkor a nem vallásos (szekuláris) emberek - akik nem hisznek semmilyen felsőbb hatalomban, amely gondoskodik a világról, megbünteti a gonoszokat, és megjutalmazza az igazakat -, úgy gondolják, nekünk, hús-vér halandóknak kell felelősséget vállalnunk mindenért, amit teszünk. Ahelyett, hogy csodáért imádkoznánk, azt a kérdést kell feltennünk, hogy mit tehetünk, miben tudunk segíteni.

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia