mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Khan haragja, Donald Trump, a piros pont és az Apple sikere

Gyakran mondják a győztesek: "veszteni tudni kell", és gondolom, azt is sokan hallották már, hogy nem a győzelem, a részvétel a fontos, és szép számmal vannak olyanok is, akik azzal vigasztalják a veszteseket, hogy a kudarcokból is lehet tanulni. De mi van akkor, ha épp a rendszert találták úgy ki, hogy ne tudjunk nyerni? A legtöbben azt vallják: ha nem engednek be az ajtón, mássz be az ablakon! És vajon ilyen esetekben mennyire etikus a "vesztesnek" saját szabályok szerint játszani? 

Talán egyből rávághatnánk, hogy nagyon is, hiszen ki ne érezte volna úgy valamikor is az életében, hogy olyan szabályok szerint kell élnie, amelyek neki egyáltalán nem kedvezőek, amelyek közt úgy érzi, nem lehet boldog, sikeres. Beilleszkedik, alkalmazkodik, megalkuszik - vagy megszökik. De ha valamiért mégsem tud kilépni az adott helyzetből? Akkor esetleg marad, és - mai szóhasználattal élve - meghekkeli a rendszert. (Ami nem egyenlő azzal, amikor valaki kijátssza a rendszert, például zöld rendszámmal száguld a buszsávban, vagy épp alapvető emberi jogokat és normákat sért meg.)

Kirk kapitány a Star Trekben, a parancsnoki vizsga részeként például a következő dilemmával szembesül. Az egyik űrutazás során az ún. Semleges Zónából segélyhívás érkezik a Kobayashi Maru szállítóhajóról. Vészesen fogy a fennmaradáshoz szükséges energia, ezért külső segítség nélkül a hajón lévő 381 fő meghal. Ha a Csillagflotta hajója akár segítő szándékból is belép a Semleges Zónába, azzal egyértelműen felrúgja a Birodalom és a Föderáció közötti békeegyezményt, és olyan támadásnak teszi ki magát, amellyel szemben biztos alul marad. Feláldozza-e magát és legénységét Kirk kapitány, kockáztatva egyúttal egy kiterjedt konfliktus kirobbantását is? Vagy sorsára hagyja a Kobayashi Marut? A helyzetet nem lehet megnyerni: a tesztnek nincs jó megoldása.

Persze Kirk kapitány mégis megoldja a problémát, mégpedig úgy, hogy átprogramozza a teszt számítógépben a feltételrendszert, hogy minden élet megóvható legyen. Átvágja a gordiuszi csomót, mivel úgy gondolja, tisztességtelenek a körülmények. Spock, a mindig csökönyösen normakövető tiszt mintapéldánya azonban soha nem tenne ilyet.

Egy szándékosan megoldhatatlanra tervezett feladat nem lehet korrekt egy teszthelyzetben, így a nem korrekt szabályokat megszegő megoldás nem is tekinthető csalásnak - vélik a teszt kritikusai. A csalás ugyanis definíciója szerint nem fair módon történő előnyszerzés, ez esetben azonban épp a feladat fairebbé tételére került sor, ami végső soron a csalás ellentéte.

A nem fair játékszabályok felrúgása esetén tulajdonképpen elutasítjuk a kiinduló kényszerhelyzetet: újraalkotjuk a szituációt, és jobb választási lehetőséget teremtünk. Ez sokszor az épp uralkodó erkölcsi, társadalmi szabályok áthágásával is együtt jár, így a félelem, a kötelességtudat vagy más íratlan törvények korlátokat szabnak a cselekvésnek. Vagy igyekszünk minimalizálni a veszteséget, és a kisebbik rosszt választjuk.

Ugyanakkor ez a teszt - mint ahogy az életünkben sok minden más próbatétel is - felfogható úgy is, mérheti azt is, hogy tudunk-e veszíteni. Miként reagálunk, ha világossá válik, nem tudunk mindenkit megmenteni? Hajlandóak vagyunk-e választani rossz és még rosszabb alternatíva között? Át tudjuk-e, át merjük-e élni a félelmünket akár a biztos halál torkában is? Urai maradunk-e ilyen helyzetekben önmagunknak? És hogyan dolgozzuk fel a teszthelyzet után a veszteséget? 

A Kobayashi Maru teszthez kapcsolódó jelenetsor a 2009-ben készült J.J.Abrams által rendezett Star Trek filmben (lásd fent) a 29. perc közepétől indul. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a teszt első előfordulása az Űrszekerek II: Khan haragja című fimben volt 1982-ben (megtekinthető ezen az oldalon). Az első jelenetben Saavik kadét vizsgázik: megpróbálja megmenteni a Kobayashi Maru teherhajót. Érdemes megnézni, hogy ő miként birkózik meg a feladattal.

A kisebb rossz választása esetén nem lépünk ki a szituáció szabályaiból, de épp ezért valódi megoldást sosem érünk el, a probléma újra és újra ismétlődni fog. Sokszor ilyennek érzik a választók a pártok vagy egyéni jelöltek versenyét. Ilyen volt például a 2016-os amerikai elnökválasztás, amikor a teljes népesség körében mindkét jelölt, a demokrata Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump is közel 60%-os elégedetlenségi (!) mutatót tudhatott magáénak. Ezért helyezte kampánya középpontjába a zöldpárti jelölt, Jill Stein fő szlogenként a "ne szavazz a kisebb rosszra, küzdj a nagyobb jóért" mottót. Spock talán azt mondaná: a halált nem lehet becsapni, válaszd a nagyobbik rosszt! De vajon tényleg le kell menni a pokol fenekére, hogy változzon valami? Valóban meg kell tapasztalni a sötétséget ahhoz, hogy utána - új energiákat mozgósítva - valami jobbat hozzunk létre?

Számítógép-biztonsági és katonai egyetemi oktatók azt állítják, hogy mivel egy esetleges versenyhelyzetben a versenytárs, ellenfél vagy ellenség várhatóan nem fogja magát az előre kialkudott szabályokhoz tartani, arra kell megtanítani a diákokat, hogy - Kirkhöz hasonlóan - szükség esetén átparaméterezzék, újradefiniálják a helyzetet (Conti-Caroland: Embracing the Kobayashi Maru; Why You Should Teach Your Students to Cheat, 2011: 48-51). Ki kell lépni a játékból, meg kell változtatni a szabályrendszert, fel kell szabadítani a kreatív energiákat a hallgatókban. Álláspontjuk lényege, hogy a konvergens, egyféle megoldást hajszoló feladatoktól a Kobayashi Maruhoz hasonló, divergens problémamegoldás irányába kell lépni.

A nem rutinszerű, nem ismétlődő szabályok szerint követett megoldások felismeréséhez kreativitás szükséges. A divergens gondolkodás egyfajta szellemi rugalmasságot feltételez, és a szabályok értelmezési keretén való túllépés lehetőségeit keresi. Sokan egyetértenek abban, hogy fontos lenne ennek fejlesztése már gyerekkorban. De gondoljunk bele, vajon hányan vagyunk képesek a mindennapi életben elfogadni, ha valaki alternatív megoldásokat kínál a korábbi gyakorlat helyett? Hányan tudjuk belátni, hogy a másiknak is igaza lehet, hogy nemcsak egyetlen út lehetséges, hanem több, sokszor akár egyenrangú megoldás is létezik egyszerre? Talán ezért is van, hogy a mai magyar iskola elsősorban a konvergens gondolkodásra épít, miközben kreativitásfejlesztő, divergens sajátosságokkal alig rendelkezik. De nem tanít meg - ezzel összefüggésben - veszíteni sem. Csak a siker, az érdemjegy és a piros pont számít. Az ún. no win szituációk alkalmazására a magyar pedagógiai gondolkodás - némely matematikai feladatoktól eltekintve még nem igazán érett meg. Pedig a rossz lehetőségek közül való választás (vagy épp nem választás) mint pedagógiai eszköz, nélkülözhetetlen lenne az önismeret, a morális érzék és etikus döntéshozatal fejlesztésében.

kreativitas_einsten_365letszikra_magazinblog_szlafkaieva-600x600.jpg

Az üzleti elméletek szakértői szerint a Kobayashi Maru arra szolgál látványos példával, hogy a legsikeresebb stratégia sokszor az alapvetések és szabályok újradefiniálása, nem pedig az adott külső kényszerek elfogadása. Az Apple például forradalmasította a zenelejátszók piacát az iPoddal, ami ezres nagyságrendben tudott zeneszámokat tárolni, az akkor egy-két tucat számot kezelő lejátszókkal szemben. De említhetnénk az iPad megjelenését is, ami szintén új válaszok meghozatalára kényszerítette a versenytársakat. Összegzésképpen elmondható, hogy igenis helye van annak, hogy adott esetben megkérdőjelezzük, hogy egy helyzet valóban szükségszerűen rögzített szabályokat tartalmaz-e, vagy esetleg újragondolható. Ha két, egyaránt rossz választási lehetőséggel szembesülünk, található-e pótlólagos harmadik, negyedik vagy akárhány további lehetséges megoldás, amely elsőre kevésbé nyilvánvaló, pedig sokkal jobb kimeneti esélyeket ad? Bár Kirk nem értette meg a Kobayashi Maru lényegét, az általa követett stratégia, amely abból eredt, hogy "nem kedveli a nem nyerhető forgatókönyveket", olyan példa, amely motiválhatja a kiútkereső, kreatív gondolkodást.

 

 

 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia