mindennapi filozófia

Mindenkinek, aki szeret gondolkodni, és úgy véli, egy "nagy utazás az életünk"

Biztos vagy benne?

Az ókori görög Pürrhón szerint mindent kétségbe lehet vonni, mindenben kételkedhetünk. De vajon lehet így élni? És mi történne, ha mindig mindenki mindent átgondolna, folyton csak mérlegelnénk?

A legszélsőségesebb szkepticizmus tulajdonképpen megspórolja a gondolkodást azzal az egy alapelvvel, hogy semmit sem fogad el, semmi mellet nem kötelezi el magát. (Arra a következtetésre, persze, hogy mennyire nem lehetünk biztosak semmiben, mennyire nem tudunk valójában semmit, hosszas töprengés után is eljuthatunk.)

A legtöbbünk valószínűleg találkozott már olyan személyekkel, akik képesek belekötni bármilyen állításba és véleménybe, amit hallanak. Ha mond nekik valamit az ember, rögtön kételyüknek adnak hangot. A lelki okokra most nem térnék ki, de azért ne gondoljuk, hogy mindegyikükből a kiábrándultság beszél! 

Velük szemben, a kritikus gondolkodók, már megvizsgálják a tényeket és a tapasztalatokat egy-egy probléma kapcsán, és tiszta érvekkel, logikus következtetésekkel támasztják alá véleményüket, amely mellett kiállnak, elköteleződnek. Kérdeznek, kétségbe vonnak, kutatnak. 

areyousure.jpg

A társadalom döntő része azonban a fentiek közül egyik kategóriába sem tartozik. A véleményüket ők érzésekre ("az az érzésem, hogy..."), hagyományokra ("mert így szokás"), és egyéni esetekre ("mert én így jártam") alapozzák. Valószínűleg evolúciós és praktikus okai vannak, hogy az emberiség nagyobbik fele nem a sokszor utánajárást és gondolkodást igénylő tényeket, hanem a könnyen elérhető, elmélkedés nélkül előkapható kész válaszokat (közhelyeket, előítéleteket, általánosításokat) használja beszélgetései és cselekedetei során. Talán csak a filozófusok és a humoristák azok, akik végig gondolnak és megkérdőjeleznek olyan dolgokat, amelyeket mások gondolkodás nélkül elfogadnak. Szembeszállnak igaznak kikiáltott dogmákkal, rávilágítanak a dolgok fonákjára. Magabiztosnak tűnő, ám hiszékeny többség, valamint elmélkedő, viszont önálló kisebbség? Szerintem mindkét csoportra szükség van: az egyik működésben tartja a rendszert, a másik irányt vagy tükröt mutat neki.

De vajon milyen szerepet szánt a természet a bejegyzés elején említett örök kétkedőknek, akik szerint soha semmit sem tudhatunk biztosan? Életképtelenek tűnnek, de ez csak a látszat. Nézzük csak Pürrhónt!

A legtöbben úgy gondolnák, hogy egy olyan út, amely a szakadékba vezet, nem járható. Pürrhón nem értett volna velük egyet: szerinte ebben sem lehetünk biztosak, talán akkor sem, ha azt érezzük, hogy a lábujjaink a semmibe lógnak, de még akkor sem, ha már zuhanunk a bérc alatti sziklák felé. Hasonló elvek mentén, miért is kellene félnünk az ugató és vicsorító kutyáktól? Pürrhón szerint egyáltalán nem biztos, hogy meg is fognak harapni.

Bármennyire is különcnek és közönyösnek tűnnek a Pürrhónhoz hasonló figurák, mégis ők azok, akik megváltoztatják a világot. Nekik van egyedül bátorságuk ahhoz, hogy szembemenjenek mindenki által elfogadott nézetekkel, bennük van elég kíváncsiság, hogy kipróbáljanak korábban elképzelhetetlennek tűnő ötleteket, hogy elinduljanak olyan utakon, amelyek mások számára túlságosan kockázatosak. Lehet, hogy békeharcosok lesznek, lehet, hogy feltalálók vagy felfedezők, de mindenképp elmennek a legvégsőkig. Mivel azt gondolják, nem lehetnek biztosak semminek a kimenetelében, így olyan (akár veszélyes) dolgokat is kipróbálnak, amelyek mások számára a gondolat szintjén sem merülnek fel, vagy természetes ösztönük távol tartaná őket. Ki tudja, hogy sül el? Miért ne próbáljuk meg inkább így? Valóban kőbe vésték? - szólnak az ő kérdéseik.

Az ilyen típusú emberek nagyon türelmesek és kitartóak, és sokszor olyankor is hihetetlenül nyugodtak, amikor mások már az életükért aggódnak. Egy beszámoló szerint például Pürrhón tökéletes nyugalomban vészelt át egy vihart, amelynél nagyobbat emberemlékezet óta senki sem látott. A szél darabokra szaggatta a vitorlákat, a hullámok pedig átbuktak a hajón - mindenki halálra volt rémülve, de mindez a legkevésbé sem izgatta a filozófust. Talán még abban sem hitt, hogy valóban veszélyben van.

Lelki egyensúlya komoly hatást gyakorolt a környezetére: azért sem idegesítette fel magát semmin, mert úgy gondolta, minden csupán vélemény és nézőpont kérdése. Ha pedig úgysincs semmi reményünk arra, hogy megleljük az igazságot, akkor nincs is miért idegeskednünk. Szerinte a boldogsághoz meg kell szabadulnunk a vágyainktól, és nem kell törődnünk vele, hogy miképp alakulnak a dolgok - erről lesz szó a következő bejegyzésben, de már Yoda mester és Epikurosz kapcsán.

Ez lenne tehát a helyes élet? Annak felismerése, hogy semmi sem számít, mivel minden viszonyítás kérdése? Talán igen. Mindennek van jó oldala és rossz is. Igaza lehet ennek is, és annak is, aki véleményével a másik oldalon áll. Ha ezt belátjuk, semmi sem befolyásolhatja az elménk állapotát, belső nyugalmunkat.

És ha kételkedni van kedvünk, tegyük nyugodtan! De azért az acsarkodó kutyákat, ne akarjuk megsimogatni! 

mindennapi filozófia

Kérdések, melyek mindig is foglalkoztatták az embereket, és melyek talán napjainkban még aktuálisabbak, mint régen. Válaszok híres filozófusoktól közérthetően, hétköznapi és popkulturális példákkal illusztrálva.

Több filozófia